Ma 2012. május 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van. Holnap Konstantin napja lesz. Isten éltesse őt/őket!
Hírlevelünk
Gyors és rövid hírek
Támogatóink
Várható időjárás
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

Kiderült, mitől székely a székely

Egyhetes nyílt napokkal csábítja a Háromszéki Ifjúsági Tanács a fiatalokat a héten a Lábas Házban berendezett irodába. Hétfőn kezdődött a program, akkor egy kerekasztal beszélgetésre, valamint a Mitől székely a székely? című előadásra került sor.

Ezen nem csak a székelység eredetéről, de a régi hiedelmekről is szó esett, például, hogy a gazdasszony nem állhatott fel vacsora közben, mert akkor jövőre a kotlósai nem ültek meg a tojásaikon, vagy hogy a megmaradt morzsát sem dobták ki, hanem az állatok gyógyítására használták a következő évben, illetve a gyümölcsfák tövébe szórták a jó termés érdekében.

Kedden délután az ún. Népi kocsma nyitott ki a rovásírás-bemutató után, ahol zsíros kenyeret majszolva különböző vidékekre jellemző néptáncokat lehetett megtekinteni felvételről, majd egy fiatal páros élőben is bemutatta tudását. A mulatság nem szakadt félbe, ugyanis táncházat is szerveztek, amely már az estébe nyúlt.

Szerda a hagyományos kézműves tevékenységekről szólt, gyöngyfűzést, gipszfestést tanítottak a kicsiknek, vagy az origami titkait osztották meg velük, később az Önkormányzatisok szerepe a Leader-programban címmel tartottak beszélgetést.

Ma délután két órától Ötvös Károly, a nemrég megszervezett humorshow egyik résztvevője beszél arról, hogy miként lett humorista, később az Európai Unióról, majd a mezőgazdaság válságkezelési lehetőségeiről szerveznek beszélgetéseket. Pénteken a 99 + 1 kérdés című általános- ismereti versenyre kerül sor délután 4 órától, szombaton délben kezdődik a Cash-flow elnevezésű vállalkozói játék. Vasárnap déltől szervezik meg a film-maratont, amelynek keretében négy alkotást lehet megtekinteni.

Forrás: Székelyhirmondó

 
Keresés
Jelenlévők
Oldalainkat 1 vendég böngészi
Eseménynaptár
<<  Május 2012  >>
 H  K  Sze  Cs  P  Szo  V 
   1  2  3  4  5  6
  7  8  910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
Üzenőfal
Latest Message: 1 week, 1 day ago
  • admin: >>link<<
  • admin: facebook
  • Noncika: kuldjetek linket?
  • Noncika: Hol vannak a majalisrol a kepke?
  • Noncika: Hol vannak a majalisrol a kepek?
  • admin: program >>> figyu...
  • admin: azért annyira gyakran nem nézel be :P Endre
  • admin: úgy érdekesebb lesz... guest_4007
  • admin: majd megismerkedtek előben :P
  • endre: beneztem mint mindig:P
  • guest_4007: akik mennak azoknak a listajat nem lehet megnezni??
Bejelentkezés