Ma 2012. május 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van. Holnap Konstantin napja lesz. Isten éltesse őt/őket!
Hírlevelünk
Gyors és rövid hírek
Támogatóink
Várható időjárás
Olvasóink értékelése: / 9
ElégtelenKitűnő 

Ifjúsági majális Sepsiszentgyörgyön

Ifjúsági majálist szervezett a Szentgyörgyi Ifjúsági Tanács, melynek célja a szórakozás volt, hiszen a tanév végén minden fiatal erre vágyik. Bár az idő nem kedvezett a rendezvénynek, a résztvevők jól érezték magukat.

majalis2_b

A majálist mint helyi szokást próbálták feleleveníteni a szervezők- tájékoztatott Székely Róbert a SZIT elnöke, aki azt is elmondta a rendezvény sikeresebb volt mint azt előre gondolták. Régen a majális nagy ünnepség volt, megyeszerte megrendezték a községbekben, falvakban de városokban is- ezt kívánták feleleveníteni a fiatalok, természetesen a mai kornak megfelelően.

majalis_b

Székely Róbert elmondta az ötlet onnan jött, hogy a legtöbb szervezet általában különböző képzéseket szervez a fiatalok számára, így ők inkább a szórakozásra és kikapcsolódásra összpontosítottak. A résztvevők 15-20 év közötti fiatalok, diákok, egyetemisták voltak, akik a négyes kilométerkőnél egész napos rendezvényen próbálták ki tehetségüket, ügyességüket és szórakoztak egymáson is.

DSCF7267_b

A résztvevők nagy része olyan fiatal volt aki különböző ifjúsági szervezetben tevékenykedik, de akadtak újak is, akik most ismerkedtek meg a SZIT- tel, mondták a szervezők. A májusfamászás mellett éjféli viccmondó versenyt is szerveztek, de számháború és gitárest is várta az érdeklődőket.
A rendezvényt a Communitas Alapítvány és Sepsiszentgyörgy önkormányzata is támogatta, de a HÁRIT is kivette részét a szervezésből.

majalis (3)_b

A SZIT már több ifjúsági rendezvényt is szervezett Sepsiszentgyörgyön, céljuk a széleskörű szórakoztatás nemcsak a városban de megyeszerte is. Sajnálatos módon az első ifjúsági majálisnak a vihar vetett véget, így nem sikerült megválasztani az ünnepség királyát és királynőjét, de a fiatalok remélik jövőben az időjárás is kedvez majd nekik.

Forrás: Székelyhon.ro

 

Hozzászólások  

 
+3 #1 Előd 2010-06-22 15:14
Emlékezetes hétvége volt, az biztos, habár valóban rövidebbre sikerült a tervezettnél. Én örülök, hogy kint voltunk páran, jó móka volt, s ha az a vihar nem jött volna, talán a Majális még most is ott másznánk a "májusfát". No, de legközelebb meglesz...
Idézet
 
Keresés
Jelenlévők
Oldalainkat 1 vendég böngészi
Eseménynaptár
<<  Május 2012  >>
 H  K  Sze  Cs  P  Szo  V 
   1  2  3  4  5  6
  7  8  910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
Üzenőfal
Latest Message: 1 week, 1 day ago
  • admin: >>link<<
  • admin: facebook
  • Noncika: kuldjetek linket?
  • Noncika: Hol vannak a majalisrol a kepke?
  • Noncika: Hol vannak a majalisrol a kepek?
  • admin: program >>> figyu...
  • admin: azért annyira gyakran nem nézel be :P Endre
  • admin: úgy érdekesebb lesz... guest_4007
  • admin: majd megismerkedtek előben :P
  • endre: beneztem mint mindig:P
  • guest_4007: akik mennak azoknak a listajat nem lehet megnezni??
Bejelentkezés