A keddi találkozón megismertük Marcsit és Szilit. Egy csapatépítő, csapatformáló játékkal próbáltuk érdekesebbé tenni a találkozót, a kíváncsi új tagok számára.
Az "építs házat" játék a kommunikáción, kreativitáson, és a csapatban való együttmüködésen alapszik.
Két csapat "versenyzett" egymással. Fél óra állt a csapatok rendelkezésére, hogy egy-egy ragasztószalagból, befőttesgumiból, papírból és 5-5 doboz gyufából felépítsék 4 törpe lakhelyét.
A Balázs és Szili által épített ház 4 emeletes volt, közvetlen melette egy 3emeletes "ikerházzal". Készült kerítés, homokozó, medence, létra és még kémény is.
A Zsolti és Marcsi "háza" 4 elemetes volt, minden emeleten 4 szoba. A háznak volt egy védő alapja, ha netán árvíz törne ki. Az elemetekre felvonó vezet, illetve létra/lépcső. A ház tetejére antenna is került. Míg Zsolti és Marcsi mindent megbeszélt, és a munkát megosztották, Balázs és Szili nagyon keveset kommunikáltak és többnyire Balázs irányított.
Állapították meg gyűlés végén a csapattagok.
Írta: Ági





